Bejelentkezés

Galéria » Környék

2010. szeptember 10., péntek

Nikolett, Hunor

 
Az oldal feltöltés alatt...
 
Balatonmagyaród
 
 
Balatonmagyaród a Kis-Balaton természetvédelmi terület közepén, a Balatonfelvidék Nemzeti Park területén, a sármelléki Fly Balaton repülőtér közelében fekszik. A községet 1308-ban először Magyarad néven említik, mely elnevezés a táj jellegzetes növényére, a mogyoróbokorra utal.
 
További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 

   
Belezna   
 
    
Belezna erdőkkel körülölelt, határ menti zsáktelepülés. Ékessége az 1899-ben neogót stílus jegyében épült római katolikus templom. A Millennium évében a község főterén emlékparkot létesítettek Szent István szobrával, és emlékfákat ültettek.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 


 
 
Bocska      
         
          
Bocska egy dombvonulatra és annak tövébe települt, egyik oldalról szép szőlőhegyei és erdők határolják, másik oldalról szántók, kertek síkságát pásztázhatja a szem. Az út felől is gyönyörű látványt nyújt az 1937-ben épült templom és kálvária valamint az előtte elterülő park.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 

 
 
Börzönce    
      
                                       
 
 
Az egy utcás település erdőségek között fekszik. A Kürtős-patak folyik át a falun, régen Malom-ároknak nevezték az itt működő vízimalom miatt. Csodálatos természeti környezetben, a szőlőhegyen emelkedik az 1801-ben Szent Lőrinc tiszteletére szentelt kápolna, parkkal és pihenőhellyel övezve.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
 
 További képekért klikk ide      
 
Település honlapja klikk ide
 


 
Csapi
                                             
A település első írásos említése 1302-ből való Chopi néven. Erdőkkel és szőlőhegyekkel
körülölelt romantikus völgyecskében terül el, Galambok és Zalaújlak között.
 
További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
   

  
Eszteregnye                  
 
                            

Eszteregnye a dél-zalai falvakra jellemző hagyományos építésű házaival, a XIX. században épült római katolikus templomával, kőkeresztjeivel jellegzetes településképet mutat. Az általános iskola udvarán 1848-49-es kopjafa, a templomkertben I. és II. világháborús emlékmű található.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért  klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

Felsőrajk     
 
 
   

A település kedvező földrajzi helyzete miatt régóta lakott, bizonyíthatóan a késő vaskor kelta emlékeit őrzi. A régészek római település maradványaira is bukkantak. A XVI. században földvárat építettek, amely megsemmisült, majd 1999-ben újra felépítették, és jelenleg különböző rendezvényeknek ad otthont.
 

További képekért klikk ide Településhonlapja klikk ide

 

 
Fityeház      
                                                           

Fityeház (Ficehaz) a horvát határ közelében fekszik. A faluba érkező látogatót rendezett utcák, virágos porták, barátságos emberek fogadják. Fő utcáján található az 1800-as évek elején készült, műemlék jellegű, népies késő-barokk stílusú Pieta-szobor.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Településhonlapja klikk ide
 
  

  
Fűzvölgy                                                                                                                                                                                  

A Principális csatorna völgyében fekvő egy utcás falu környéke remek lehetőséget kínál kirándulásra, túrázásra, gombászásra és a szabadidő kellemes eltöltésére. 1940-ben egy római castrum és út nyomára bukkantak. Lakosainak ősei 1722-ben települtek át a német Koblenz településről.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Településhonlapja klikk ide
 
 

 
Galambok     
       
                   

A település nevét a népi emlékezet vagy fantázia szerint a galambokról kapra. A sok apró, fehérre meszelt ház a faluhoz közelítő idegennek úgy tűnt, mint sok kis fehér galamb a mezőségben. A község területe régóta lakott, már a bronzkor elején magaslati, erődített település volt.
 

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

  
Gelse      
                                            
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Az Árpád-kor óta lakott település, első okleveles említése 1280 körül való Guelse néven. A török korból sok tárgyi emlék került elő, egyes feltételezések szerint ekkor vára is volt a településnek, melynek parancsnoka - a szájhagyomány alapján - Ördögh kapitány volt. Hét gyermeke volt, és innen származik az a mondás, hogy heten vannak, mint a gelsei ördögök.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide

 

  
Gelsesziget    
                                                          

A települést 1320-ban említi először a korabeli forrás Zygeth néven, de az itt feltárt sírokban talált emlékek szerint már a bronzkorban is lakott hely volt. A gondozott és virágokkal teli vendégszerető falucska az egykori Kanizsa folyó által körülzárt félszigeten épült. A történelme során sokszor kerül kézről kézre, mint uradalmi birtok.
 

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 
 

  
Hahót  
 
           

Hahót Magyarország egyik leghosszabb községe. Régészeti kutatásokkal igazolt, hogy már a késői vaskorban is létező település volt. A bencés apátság virágzásának idejéből való a hazai kódexmásolatok közül kiemelkedő értékű Hahóti-kódex, mely a zágrábi érseki könyvtárban található 1094 óta.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

  
Homokkomárom   
                               

A település első írásos említése 1293-ban történt Kamar, Humukcamar alakokban. Az Árpád-házi királyok idejében királyi birtok volt. Szent István király elrendelte, hogy minden tíz falu építsen magának templomot, így biztosra vehető, hogy itt is felépítették azt, hiszen a régi írások arról is szólnak, hogy egyházas hely volt.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 
 

Hosszúvölgy                           

A sváb hagyományokkal rendelkező, erdőkkel, szőlőhegyekkel határos Hosszúvölgy remek túralehetőséget kínál a természetkedvelők számára, szállást is foglalhatnak az ide látogatók. A falu központjában álló harangot 1999-ben újították és szentelték fel.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

 További képekért klikk ide  Település honlapja klikk ide
 

 
Kacorlak 
                                                                                                                                                                        

Kacorlak dombhátba épült nyugodt, csendes kisközség. Központjában található műemlék jellegű temploma, amelynek elődjét 1740 körül építették, majd 1875-ben újjáépítették. A falu érdekessége még a két műemlék tájház, amelyek közül az egyik különösen jó állapotban, szépen felújítva látható.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 

 
Kerecseny   
 
                           

A Zalai-dombság szívében megbúvó kisközség elsősorban természet adta gyönyörű fekvésével és csendes nyugalmával várja a pihenni vágyókat. A település neve Kerechen alakban először egy 1255-ből származó iraton található. A név jelentése kerecsen, azaz vadászsólyom.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide

 
Kisrécse                                                                                                                                                                            

A települést 1264-ben Rethe néven említi egy korabeli dokumentum, mely a szláv ’árok’ szóból eredeztethető. A falucska hangulatos dombvidéken fekszik, erdőkkel, rétekkel, szőlőhegyekkel övezve. A település falusi szálláshellyel, vendéglátóhellyel és lovasudvarral várja az ide érkezőket. Híres a Kendlimajor településrészen működő Művészeti Akadémia, ahol neves alkotóművészek vezetik be a résztvevőket a művészet világába.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

  
                                                     Liszó                                                             
                                                     

Liszó község neve először 1296-ban tűnik fel a hazai okmánytárban. Jelentése lakatlan terület: Terra Lyzou (Lizó). A horvát határhoz közeli kis község vonzerejét szép természeti környezete adja: erdőségek övezik, határát nyugaton szőlőhegyek zárják, füves völgyekben tiszta vizű források táplálják patakjait.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

  
 
Magyarszentmiklós                                       

A sváb hagyományokkal rendelkező Magyarszentmiklós (Szeglak, Szeglakszentmiklós, Németszentmiklós) Nagykanizsától 12 km-re, a 74-es út mellett fekszik. Római katolikus temploma 1991-ben épült.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
  

Magyarszerdahely                                  A Principális csatorna mentén fekvő település már az ősidőktől fogva lakott hely, neve a szerdánként tartott vásárra és piacra utal. Műemlék jellegű épülete a 74-es főút melletti Csárda, mely a XVIII. század második felében épült a Nagykanizsát Zalaegerszeggel összekötő út állomásaként.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide

 


 
Murakeresztúr                               

A horvát nemzetiségű község Nagykanizsától 20km-re fekszik a Mura folyó mellett. A Szent Kereszt tiszteletére emelt dombra épített bencés monostorról nyerte nevét, ami már 1347-ben fennállt. 1661-ben a falu szomszédságában épült fel Új-Zrínyivár, amely Zrínyi Miklós meghiúsult tervében Kanizsa visszafoglalását szolgálta volna.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 

Nagybakónak                        

A falu első említése 1428-ban Nagybakonok néven történt, mely szláv eredetű, jelentése bükkös. A falucska erdőkkel körülölelt dombok között, szép völgyben fekszik, átszeli a Bakónaki-patak. A település északnyugati határában fekvő erdőben található a kedvelt túraállomás, az Árpád-forrás, valamint a térségben egyedülálló természeti értéket képviselő Kőszikla-szurd.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségekok.

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide

 


 
 
Nagyrécse                            

A település az újkőkortól bizonyíthatóan lakott hely, első ismert írásos említése 1263-ból való. A törökök többször földig rombolták, de újraépült. 1752-ben Inkey báró a Három királyok tiszteletére templomot építtetett. A szabadságharc idején a néphagyomány szerint a récseiek „gerillaharcokkal” zavarták Jellasics és Nugent tábornok utánpótlási vonalát, és részt vettek a nemzetőrség Mura menti védelmi harcaiban.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
  
  
 
 
Nemespátró                          

A település 700 éves nemesi múltra tekint vissza, nemesi megerősítő oklevelet 1719-ben kapott. A Pannonhát tájpark déli részén fekvő festői falucska csodálatos dombokkal szép és változatos panorámát nyújt az ide érkezőknek, környékén romantikus sétákra és túrázásra nyílik lehetőség. Régi népszokásaik nagyon hasonlítanak az erdélyi hagyományokhoz.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 
 

  
 
Orosztony                             

Első írásos említése meglehetősen korai, 1225-ben Vrustin néven említik. A mai történelmi nevezetességű Pogányváron, akkori nevén Pogányhegyen már 1746-ban szőlőt termeltek. Kedvelt kirándulóhely a turisták számára, kilátójáról gyönyörű panoráma tárul a Kis-Balatonra, a Keszthelyi-öbölre és a környező településekre.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide
 

  
Pölöskefő                             

A Principális csatorna és a Szévíz patak közötti települést először 1354-ben említették Pyliskefew néven. Nevét a Pölöske patak (ma Szévíz) forrásáról kapta. A török többször elpusztította a települést, tulajdonosai pedig többször elzálogosították. 1754-ben épült fel a régi templom romjainak felhasználásával Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom.

Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek

További képekért klikk ide Település honlapja klikk ide

 

  
 
 

  
 
 

  
Pötréte
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Sormás
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Surd
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Újudvar
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalakaros
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalakomár
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalamerenye
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalasárszeg
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalaszentjakab
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide 

  
Zalaújlak
Település bemutatása, látnivalók, kirándulási lehetőségek
További képekért klikk ide