Bejelentkezés

Vendéglátás » Tájjellegű ételek

2010. szeptember 10., péntek

Nikolett, Hunor

Tájjellegű ételek
Bőrkés bableves:

Hozzávalók :
25 dkg tarkabab, 25 dkg sertésbőrke, 1 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt,
1 fej vöröshagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 babérlevél, 2-3 evőkanál tejföl,
1 evőkanál ecet, késhegynyi cukor, só.
Elkészítése:
A megválogatott és megmosott babot főzés előtti este beáztatjuk. A bőrkét meleg vízben jól megmossuk, megkaparjuk és feltesszük főni. Ha sózott a bőrke, akkor csak a végén, ízlés szerint sózzuk a levest. Ha a bőrke felforrt, hozzá tesszük a babot, a babérlevelet és puhára főzzük. A lisztből és a zsírból rántást készítünk, a félig kész rántásba tesszük a cukrot, az apróra vágott vöröshagymát, kissé megpirítjuk, majd hozzátesszük a zúzott fokhagymát, valamint a pirospaprikát, és elkeverjük. A tejfölt belekeverjük a rántásba, hideg vízzel felengedjük, simára keverjük, és a bablevesbe szűrjük, ecettel ízesítjük.
                                                                        
Csík
Babos káposzta csülökkel:

Hozzávalók:
2 maréknyi savanyú káposzta, 1 bögre tarkabab, 1 kisebb tojás nagyságú zsír, 3 evőkanál liszt, 1 kávékanál pirospaprika, 1 fej vöröshagyma, só, 3 dl paradicsomlé, 4 db sertésköröm vagy 1 db sertéscsülök.
Elkészítése:
A csülköt, vagy a körmöket éles késsel megkaparjuk, földaraboljuk és megmossuk, két liter vízben feltesszük főni, gyengén megsózzuk, és lefedve gyengén forraljuk. Ha a hús félig megpuhult, hozzá tesszük a káposztát és közben a megáztatott babot külön edényben, bő vízben puhára főzzük. Ha a bab, a káposzta és a hús is puha, akkor egy edénybe összeöntjük (a babot levével együtt). A zsírt fölhevítjük, zsemleszínűre pirítjuk benne a lisztet, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, keverés közben hozzá tesszük a pirospaprikát és a paradicsomlevet. Elkeverjük (ha kell vízzel hígítjuk) felforraljuk és a leveshez adjuk. Rövid ideig főzzük együtt, ha kell, utána sózzuk. Csülök nélkül is készíthetjük.
 
Csík
Egyszerű tejfölös kerekrépa leves:

Hozzávalók:
3 maréknyi savanyú kerekrépa, tojásnyi zsír, 1 fej vöröshagyma, 1 csöves paprika, 1 kávés kanál pirospaprika paprika, 1 bögre tejföl, 3 kanál liszt, só.
Elkészítése:
A savanyú kerekrépát bő vízben főni tesszük, megsózzuk, bele tesszük a csöves paprikát és kb. egy óráig főzzük. A zsírt fölhevítjük, és az apróra vágott vöröshagymát a zsírban üvegesre pirítjuk. Bele tesszük a pirospaprikát, elkeverjük, azonnal fölengedjük hideg vízzel, simára keverjük, és a répába öntjük. A tejfölben a lisztet simára keverjük, vízzel hígítjuk, és a levesbe szűrjük. Még pár percig forraljuk.
 
Csík
Zalai Finomfalatkák:

Hozzávalók 4 személyre:
600g sertés szűz, 20g zsír, 200g burgonya, 80g liszt, 2db tojás, só, bors.
Elkészítése:
A sertés szűzből 4-6 db szeletkét vágunk adagonként, kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk. Tojásból, lisztből palacsintasűrűségű masszát keverünk, hozzáadva a reszelt nyers burgonyát. Az előkészített szeletkéket lisztezzük, a burgonyával dúsított masszába mártjuk, bő forró zsírban pirosra sütjük. Vegyes körettel, salátadíszítéssel tálaljuk.
 
Csík
Zalai káposztás borított:

Hozzávalók:
40 dkg sertéshús, 10 dkg füstölt szalonna, 30 dkg hosszú metélt, 1 vöröshagyma, fekete bors, 5 dkg margarin, 2 tojás, 3 dl tejföl, 1 dl fehérbor, 8 savanyú káposzta levél, pirospaprika, só.
Elkészítése:
A kiolvasztott szalonna zsíron pároljuk a hagymát, megszórjuk paprikával, sóval, fekete borssal, majd a húsból pörköltet készítünk. A margarint kikeverjük a tojássárgájával, hozzáadjuk a tejfölt, majd a kihűlt pörköltet, és a kifőtt tésztát. Az egészet fellazítjuk a tojáshabbal. A tepsit kibéleljük a káposztalevél felével, beletesszük a ragut, és lefedjük a levelek másik felével. Meglocsoljuk a borral, előmelegített sütőbe tesszük, és készre pároljuk. Kicsit hűtjük, majd deszkára borítva felvágjuk. Tejfölt tehetünk rá.
 
Csík
Dödölle:

Hozzávalók:
Krumpli, liszt, zsír vagy olaj, vöröshagyma, só.
Elkészítése:
A krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, majd sós vízben - ami éppen ellepi -, megfõzzük, ha megfõtt, a vizet rajta hagyva összetörjük és lisztet keverünk hozzá, hogy jó kemény masszát kapjunk. Ezt kevergetve még tovább fõzzük. (Nagyon nehéz kevergetni, jó izomerõsítõ.) Olajban vagy zsírban a karikákra vágott hagymát megpároljuk. Olajos vagy zsíros kanállal kiszaggatjuk a krumplit, amelyre a hagymát rátesszük. Lehet még tejföllel gazdagítani, meg is lehet pirítani.

Megjegyzés:
Ehetjük köretként is. (Pl. szarvaspörkölt dödöllével)
 
Csík
Zalai fokhagymás pecsenye:

Hozzávalók 4 személyre:
4 db 3 cm vastag, kicsontozott sertésborda, 8 nagy gerezd fokhagyma, 4 szelet szalonna, 1 szelet bőrös szalonna , 2 evőkanál olaj , 1 dl félszáraz fehérbor, 1 mokkáskanál pirospaprika, 4 citromkarika, 2-3 szál petrezselyem.
Előkészítés:
A húst leöblítjük, mély „zsebet” vágunk az egyik hosszanti oldalába, kívül-belül kissé besózzuk. A fokhagymát meghámozzuk, áttörjük. A szalonnaszeleteket tarajformán bevagdossuk.
Elkészítés:
A szalonnatarajokat felforrósított serpenyőben, mindkét oldalukon pirosra sütjük, lehúzzuk a tűzről, a bőrös, kunkori kakaskát félretesszük a díszítéshez. A „zsebek” belsejét megkenjük a fokhagymapéppel, beleteszünk 1-1 szelet sült szalonnát, hústűvel vagy fogvájóval szorosan betűzzük. A szalonna zsírját összeforrósítjuk az olajjal, és mindkét oldalukon megkapatjuk benne a hússzeleteket. Meghintjük őket borssal, aláöntjük a bort, és mérsékelt tűzön, fedő alatt puhára pároljuk, majd fedő nélkül pirosra sütjük. A pecsenyezsírban átforrósítjuk a félretett szalonnakakast, lecsepegtetjük, csúcsait pirospaprikába mártjuk. A bordákat tálra rendezzük, bevonjuk a pecsenyelével, a szalonnakakassal, citromkarikákkal és petrezselyemmel díszítve azonnal tálaljuk. Sült burgonya, petrezselymes rizibizi, párolt vegyes zöldség illik hozzá.
 
Csík
Zalai sült káposzta:

Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta, 20 dkg tepertő, 5 dkg füstölt szalonna, só, személyenként 2-3 közepes burgonya
Elkészítése:
A káposztát egyszer vízzel felengedjük, és erősen kinyomjuk. A szalonnát szeletben kisütjük, majd kiszedjük. Zsírjára rádobjuk a tepertőt, és jól átforrósítjuk. Hozzáadjuk a káposztát, a sült szalonna szeleteket, sózzuk. Fedő alatt kb. egy óra alatt készre sütjük. Plusz folyadék, zsír nem kell hozzá, mert elég, ami a tepertőből kiolvad. Sütés közben sűrűn keverjük meg, mert a káposzta hajlamos odaégni. Amíg a káposzta készül a sütő rácsán, hajában megsütjük a jól megmosott burgonyát, majd tálba szedve ruhával letakarjuk. Így a héja felpuhul, és az asztalnál mindenki könnyen megpucolja. A tányérra kockázva szedjük rá a sült, tepertős káposztát.

Megjegyzés:
Nem fogyókúrás, de igazi hagyományos Zala és Vas megyékben ismert étel.
 
Csík