Nagykanizsa város története az őskorig nyúlik vissza; nem hiába, hiszen földrajzi fekvése kiváló. A vízfolyások mellett, dombok közt fekvő települést már a rómaiak korában utak keresztezték, mely utakon már a magyarok előtt megérkezett a kereszténység. Ennek bizonyítéka az Inkey kápolna mellett 2004-ben feltárt ókeresztény sírkápolna. Az utak metszéspontjában fekvő Kanizsa nevével Knysaként (jelentése hercegé, fejedelemé) IV. Béla 1245-ből származó adományozó levelében találkozunk először. Határában fontos királyi útvonal (via Regia) haladt át, amely a mai 7-es főútvonal. Ez akkoriban hadiútként Fehérvárról indulva a Balaton mentén Kanizsán  keresztül vezetett Horvátország felé.
 

Kanizsa vára 1323-ban Károly Róbert oklevelében szerepel először. A várnagy az Osl nemzetségbeli Lőrinc volt, az ő leszármazottai vették fel később a Kanizsai nevet. Szigetvár eleste után (1566) a vár a déli végvárvonal legfontosabb elemévé vált. A várat 1568-1571 között a híres  törökverő, Thúry György várkapitány védte. A vár 1600-1690 között török fennhatóság alatt állt; itt alakították ki  a törökök az ország negyedik vilajetközpontját.
1690. április 13-án Batthyány Ádám szabadította fel a várat, I.  Lipót császár pedig 1702-ben a többi más várral együtt rendi felkeléstől tartva leromboltatta.